Múlt hét szombaton volt Budapesten az I. DXN Szakmai Nap, ahol én is erősítettem a résztvevők táborát.

A Mikulástól egyetlen egy kívánságom volt, hogy hozzon nekem egy jegyet erre a szakmai napra, hogy bővíthessem ismereteimet.

Nagyon színvonalas előadásokat hallhattunk ezen a rendezvényen, ugyanakkor nem maradtak el az elismerések sem.

A rendezvény fő vendégelőadója Mr Jijith, a DXN marketing igazgatója volt.

Mr Jijith-el
Mr Jijith-el
Szponzoraimmal, Judittal és Istvánnal
Szponzoraimmal, Judittal és Istvánnal
            1. helyért járó díj átvétele
1. helyért járó díj átvétele

Az egyik szünetben forgattunk egy StarWars jelenetet:
a ‘Rohamosztagos’ megpróbálta elvenni a kávém (jobb kezében)….

Ha sikeres szeretnél lenni az élet bármely területén, akkor az egyik legfontosabb dolog, hogy tanulj, képezd magad, bővítsd ismereteid, amely által folyamatosan fejlődsz és elérhetővé válik számodra a siker.

Sok ember azt hiszi, hogy egyszer csak ölébe hull a szerencse és ezzel megváltja a világot. Elárulom, hogy ez nem működik.
A sikerért nagyon sokat kell tenni! 

Erről már írtam egy korábbi bejegyzésemben:

Ahogy fejlődsz és sikereket érsz el, biztosan lesznek irigyeid és olyanok is, akik megmondják a ‘tutit’, hogy amit csinálsz az nem jó, úgysem fog sikerülni…
Soha ne foglalkozz velük!

Ők azok, akik hátráltatnak az előrébb jutásodban, de csak akkor, ha hagyod!

“A sikeres emberek gazdagok, amíg az irigyek szegények maradnak.”

Olvasd el, hogyan tudod mindezt megvalósítani:

A DXN cég egy nagyon jó lehetőséget biztosít mindenki számára, hogy előrébb jusson az életben és megtapasztalja a minőségi élet érzését.

Dormán György

Élvezd Te is a DXN tagság előnyeit, csapatunk tagjaként! 
Itt tudod megtenni az első lépést:

Vannak kérdéseid? Keress meg bátran az elérhetőségeimen!