Tegnap reggel kint sétáltam az utcán és ahogy elmentem egy-egy ház előtt, érezni lehetett a frissen lefőzött kávé illatát.
Még gyerekkoromra emlékeztetett, mikor szüleim főzték a kávéjukat a kotyogóssal.


Akkor még el sem tudtam képzelni, hogy mi a jó benne az illatán kívül.
Ahogy teltek az évek, egyszer csak azt vettem észre, hogy én is napi rendszerességgel iszom a kávét.
Igaz, csak az íze miatt.
Volt, hogy 2-3 kávét is megittam naponta, amely pár év eltelte utánmagas vérnyomást eredményezett.
Így mérsékelnem kellet a fogyasztását.

Egy napon,  mikor egyik ismerősöméknél voltam, megkínáltak egy kávéval amely ganodermát és jó minőségű arabica- át tartalmazott.
Ettől a naptól kezdve “beleszerelmesedtem” ebbe a kávéba. 
Először arra számítottam, hogy a ganoderma miatt keserű, gombás ízt fogok érezni, de NEM!

 

Egy karakteres, bársonyos és zamatos ízvilágot tapasztaltam.


Azóta rendszeresen fogyasztjuk feleségemmel a DXN ganodermás kávéját.

Hozzáteszem, ő nem bírta eddig meginni a hagyományos kávét (még az instantot sem), mert megfájdult tőle a gyomra. 1-2 adag DXN-es kávé után, megszűnt neki a gyomorégés.
Nem beszélve arról, hogy sokkal frissebb és üdébb, amit a kollégái is észrevettek.

Mivel szeretem a kávé ízét, főleg az eszpresszóét,  valahol megkínáltak egy ilyennel….
Egy márkás kávé volt (nem írom ki a nevét, nehogy megsértsem vele a gyártót).
Mikor megkóstoltam, háááát hagy ne mondjam: kissé kommersz volt az íze.
Előtte már egy párszor már ittam ugyanezt a fajtát, ami akkor nagyon finom volt.

És most visszatérek a DXN ganodermás kávéjára…..

Miért is jó? Milyen hatása van a szervezetünkre? 

Ha ezt a kávét iszod rendszeresen, akkor a következőket tapasztalhatod:

  • Serkenti a vérkeringést és az idegrendszer működését
  • Semlegesíti a szervezet által felhalmozott savakat, fogyasztásával megszüntethető a gyomorégés
  • Magas vérnyomás problémával küzdők is fogyaszthatják!
  • Javítja a gyenge fizikai állapotot és erősíti az immunrendszert
  • A ganoderma harmonizálja a szervezet funkcióit, fokozza annak természetes öngyógyító képességét.
  • Könnyíti a légzést, megfázás esetén segíti a gyógyulást
  • Csodákat művel arccal, hajjal, testtel (sejtmegújító hatásának köszönhetően segít az öregedés elleni harcban)

    A modern kutatások alapján a Ganoderma gomba (a kifejlett termőtest és a micélium) közel 200 biológiailag aktív összetevőjének köszönhetően aspecifikus immunstimuláns, roboráns és májvédő hatású “gyógynövény”, mely megoldást jelenthet a magas vérnyomás és a magas vércukorszint elleni küzdelemben is.

A DXN kávé nemcsak kiváló minőségű, 100%-os egzotikus arabica kávébab őrleményből készül, hanem 100%-os ganodermával keverik mesterséges színezék, ízesítő és tartósítószer nélkül!

Te milyen kávét iszol? Én ezt iszom!
Jó lenne saját magadon megtapasztalni a ganodermás kávé egész szervezetre gyakorolt hatását?

Próbáld ki és élvezd a különbséget!

Javasolt elkészítés: 1 zacskó kávéhoz öntsünk 2 dl max. 80°C-os vizet. (Az adagok felezhetők, harmadolhatók).

Minden doboz kávé 20 tasak kávét tartalmaz. Így ízlés szerint egy dobozból, akár 20-40-60 adag kávé is készíthető.

És ez még nem minden!

A finom íze és a szervezetre gyakorolt gyógyító hatása mellett,még pénzt is kereshetsz vele!

Kóstold meg egészséges kávénkat, hogy megtapasztalhasd a különbséget?

Dormán György

Webáruházunkban kilenc féle kávé közül választhatsz.

Vannak kérdéseid? Keress meg bátran az elérhetőségeimen!